Random tények rólam

2018.01.24. Random tények rólam 1Sziasztok!

Isten hozott az új oldalamon! Több blog szerzőjénél is láttam már a bemutatkozásnak ezt a formáját és nagyon megtetszett. Plusz úgy vettem észre magamon is és az olvasóközönségen is, hogy ha követünk egy oldalt,  szeretünk kicsit többet tudni az illetőről, akitől a megosztott érzések, gondolatok származnak. Ennek az oka lehet inspiráció, a hasonló keresése vagy az érzés kutatása, hogy nem vagyunk egyedül. Így következzenek random tények rólam, az olvasási és blogolási szokásaimról:

1. Amint az nyilvánvaló, szeretek olvasni, könyvekről írni és beszélgetni.

2. Bögregyűjtő vagyok. Számomra a “nincs miből innom” a “nincs mit felvennem”…

3. Az óvodában kiskígyó volt a jelem. Mindenki olyan jelet kapott, mint gomba, csillag, virág én meg egy bébi ragadozót, amitől halálosan rettegek. Enyém lett az utolsó szekrény, reklamációnak helye nem volt…

4. A szemem színe változik kék zöld és szürke között hangulattól, ruhámtól, sminkemtől függően.

5. Soha nem csináltam szelfit és nem is áll szándékomban.

6. Kiskorom óta nem tudom megenni a vörös húst és képtelen vagyok a tejet magában meginni.

7. Szeretem az állatokat, ezért bojkottálom az állatkerteket, cirkuszokat.

8. Nem tudok vezetni és nem is érzek különösebb vágyat rá, hogy megtanuljak. De egyszer álmomban autodidakta módon megtanultam, azóta néha álmomban vezetek.

9. Két tetoválásom van a két alkaromon: egy medvét ábrázoló rajz az egyik és egy halál ereklyéi szimbólum a másik. Mindkettő egyszerre készült, a harmincötödik születésnapomon, hogy ne csak üljek otthon, mint egy öreg hölgy (mert mégis mennyivel jobb otthon ülni, mint egy tetovált öreg hölgy…), és mindkettőt nagyon szeretem.

10. Kamaszkorom óta szemüveges vagyok és szeretek az lenni. Később kipróbáltam a kontaktlencsét is, de valamire allergiás vagyok benne, mert úgy feldagadt a szemem, hogy alig bírták kivenni belőle.

11. Amikor kicsi voltam, annyira vártam minden vendéget, hogy az érkezésük előtt órákig ültem az ablakban és a kapunkat figyeltem.

12. Rendmániás vagyok. Minél nagyobb a bennem levő káosz, annál nagyobb rendet tartok magam körül.

13. Képtelen vagyok életben tartani egy növényt. Ha elnevezem őket, akkor a nevüknek megfelelő időben hagynak itt. Cézár március idusán hagyott el örökre. Mindent megteszek pedig, ami a leírásban van, utánajárok, beszélek hozzájuk, de kétségbeesve menekülnek előlem…

14. Kiskoromban apukám és az öcsém légpuskával célba lőttek vagy inkább mellé. Hosszas könyörgés után “nagylelkűen” odaadták nekem, hadd próbáljam ki: egyből a közepébe találtam. Soha többé nem lőttem, nem rontom a 100 %-os statisztikám, hiába győzködnek azóta is a fiúk. 

15. Amikor beteg vagyok, mindig berekedek, sokszor elmegy a hangom és simán tudok órákig úgy beszélni, mint Gollam vagy Vito Corleone, és nem restellem ezt a képességem használni.

16. Kiskoromban akkor voltam legboldogabb, mikor új cipőt kaptam. Egész nap a lábam néztem, a cipőm fogtam és mutogattam mindenkinek. Ma már nem szeretek cipőt vásárolni.

17. Egy nap majdnem meghaltam kétszer is: csónaktúráztunk és egy irdatlan nagy viharba kerültünk. Mikor ki akartunk kötni, a tőlünk öt méterre lévő fába becsapott a villám. Mikor kiszálltam a csónakból, beestem a stég és a csónak közé a vízbe és nem tudtam a felszínre úszni. A hajamnál fogva húzott ki egy barátom. A fából mindannyian megtartottunk egy kis darabot.

18. Apukám állítása szerint a férjem és én álmunkban, hümmögve beszélgetünk egymással.

19. Az érettségi évében egy fogadás miatt beírtam a felvételi lapra a programtervező-matematikus szakot. Felvettek, és négy szemesztert töltöttem ott. Ne is kérdezzetek róla…

20. Nem szeretem a sört, a bort, sem a pálinkát, vagy a hagymát. A hideg ráz a disznóölés, vagy a libatömés hagyományának gondolatától is. Ugyanígy vagyok a menyasszonytánccal. Sokan kérdőjelezték már meg, mennyire is lehetek így magyar.

21. Körülbelül tizenhárom éves korom körül a testvérem és én megtanultunk eszperente nyelven beszélni egymással. Volt, hogy napokig nem szólaltunk meg máshogy, mert a többiek nem tudtak minket követni, ez volt a titkos nyelvünk. 

2018.01.24. Random tények rólam 2

22. Januárban születtem, és a legtöbb jó dolog télen történt velem. Imádom ezt az időszakot és rettenetesen megvisel (fizikailag és lelkileg is) a nyár.

23. Kiskoromban az unokatestvérem nem szeretett levelet írni, így magnóra vette a családi eseményeket, mintha egy rádió híradója lenne. Az egész család válaszolt rá, a testvérem és én feleltünk a zenei betétekért, versmondásért.

24.  Szeretem a filmek instrumentális zenéit, olvasás mellett általában azok szólnak.

25. Töménytelen mennyiségű, végtelenül szükségtelen információt tudok megjegyezni, mint például olyan filmek rendezőinek, zeneszerzőinek, színészeinek a neve, amiket még csak nem is láttam. (Valahogy ugyanez nem működik a periódusos rendszerrel vagy német szavakkal…)

26. A fogvatartás, rabság, kényszerítés témaköreiről a legnehezebb olvasnom. Ezek nagyon megviselnek lelkileg. Az emberi hülyeségtől meg csak simán tépem a hajam…

27. Ha elolvastam összesen öt kötelezőt az általános iskolában és a gimnáziumban együttesen, sokat mondok. De mindig jó jegyeket kaptam az olvasónaplóimra. Egyszer ötöst kaptam, míg az, akiről másoltam a szünetben, négyest. Többet nem adta oda a leckét, ami teljesen jogos.

28. A következő olvasmányomhoz általában többkörös válogatást tartok, mint egy tehetségkutatóban. Kiválasztok három könyvet a fülszövegük alapján és azokból egyet az első bekezdés elolvasása után.

29. Általában délután olvasok vagy este lefekvés előtt / helyett.

30. Nem szeretem az erotikus és önsegítő könyveket. Valahogy nem érzem magaménak a sci-fit könyvben, csak filmen.

31. Ha elég ideje olvasom a könyvet, egy idő után vizuálisan látom magam előtt, mint egy filmet. Arcot kapnak a karakterek, színt a díszlet, dallamot a történet.

32. Gyakorlatilag koffeinből születnek az írásaim. Kávé, fekete tea, kóla közül az egyik mindig mellettem van írás közben.

33. A könyvekben a lényeges részeket, fontos hangulatot vagy cselekményt, az idézeteket színes post-itekkel jelölöm. Mire végzek, úgy néznek ki a könyveim, mint egy szivárvány.

34. Olvasás közben végig jegyzetelek, de mikor írom a bejegyzést, van, hogy ki kell húznom bekezdéseket, mert nem illenek bele a bejegyzésbe, vagy túl sokat árulnak el a cselekményről.

35. Minden bejegyzést legalább háromszor olvasok át, miután megírtam: először a helyesírás, nyelvtani helyesség miatt, másodszor a szóismétlés miatt, harmadszor az összkép miatt. Utána elolvassa a férjem és a kérésemre beleköt mindenbe, amibe csak tud. 

36. Éjjeli bagoly vagyok, ezt a bejegyzést is hajnali kettőkor kezdtem el írni.

37. Nyelvtannáci vagyok, plusz a hideg kiráz a félig angol, félig magyar mondatoktól. Különösen idegesít, ha valaki ezt a szofisztikáltság magasiskolájaként adja elő. 

38. A fényképeket a blogra egy Canon EOS 650D fényképezőgéppel és az OSX saját képszerkesztőjével készítem.

39. Nem vagyok valami jó az online kommunikációban, az azonnali reagálásban. De ez nem jelenti, hogy nem figyelek, csak nem vagyok olyan aktív, mint legtöbben.

40. Rengeteg ötletem van, ami jegyzetekben tornyosul a gépemen. Általában elalvás előtt fél másodperccel támadnak, majd reggel hosszú időn át rugózom, mi is volt az.

41. Az ideális helyszín írásra számomra a nappali: egy jó illatgyertya, mellettem alvó kutya és macska, egy bögre kávé, valami lágy dallam a hangfalból és kezemben a füstölő billentyűzet.

42. Nagyon hosszú bejegyzéseim vannak. Köszönöm Neked, ha átverekszed magad rajtuk!

2018.01.24. Random tények rólam 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s