A fotózás és én

2020.05.15. A fotózás és énA fotózással a kapcsolatom azt hiszem, már születésem óta tart. Anyai nagypapám és édesapám is egész életükben fotóztak. A papámnak saját sötétkamrája is volt, az összes képét ő hívta elő, nagyrészt fekete-fehérben. Apu pedig amióta csak az eszemet tudom, kimegy a természetbe fotózni, vagy épp minket, a virágait, életének különböző eseményeit örökíti meg nem csak képen, hanem videón is. A nyolcvanas évek első felében születtem, mégis pár napos koromtól kezdve követhető a gyerekkorom, sőt a családom élete a születésem előttről is. Kiskoromban rendszeres elfoglaltság volt a diavetítés apu képeivel, legyen szó mindenféle állatról vagy családi nyaralásról a Balatonnál. Így mondhatjuk, az életemnek mindig is szerves része volt a fényképezés. 

Én a kis kompakt tanulógépemet több, mint hét éve hagytam magam mögött, mikor megkaptam az első tükörreflexes gépem karácsonyra (egy Canon EOS 650D-ről van szó). Azóta is azt használom. Következő évben apának is ugyanolyan gépe lett, így együtt fedeztünk fel sok mindent. Utána megkértem egy fotós ismerősömet, adjon nekem pár magánórát, hogy az alapokat segítsen elsajátítani. Az a három óra sokat segített nem csak a technikai ismeretekben, hanem a kompozíciókat illetően is. Ennél többet soha nem tanítottak nekem ebben a témában, de érdekel, és amikor csak tehetem, gyakorlom. Azt viszont külön kiemelném, hogy nem vagyok profi fotós, maximum a haladó szint alján vagyok. Túlzottan is támaszkodom a gépem automatikájára, mert a számokat képtelen vagyok megjegyezni, hogy egymáshoz viszonyítva hogyan is kellene állniuk. Sokkal inkább ösztönösen fényképezem, nem elég tudatosan. Így ez az írás inkább a személyes gondolataimról, tapasztalataimról szól, nem útmutató, nem tanító célzattal készül. Már év elején is arról szólt a fogadalmam, hogy szeretném, ha a képeim fejlődnének, és remélem, ez sikerült is. A kérdések, üzenetek, a kedves érdeklődés indították el bennem ezt a bejegyzést. 

A bloghoz kezdtem el komolyabban időt szánni a fényképezésre, hogy személyesen illusztrálhassam az oldalt, de őszintén szólva nem voltam sosem elégedett a végeredménnyel. Közel egy éve volt egy balesetem, ami miatt tartósan a mai napig nem tudok lábraállni, így elmondhatom, számomra a karantén már jó ideje tart. Elsőre elég hirtelen történt minden, kellett pár hét, hogy lenyugodjak. Ez után viszont egyértelmű lett számomra, hogy ezt az időt ki szeretném használni és tanulni, vagy legalábbis fejlődni szeretnék. Felkeltette a figyelmemet egy YouTube videó végén a Skillshare reklámja, amiben két hónap ingyenes használatot kínáltak és azonnal regisztráltam is. Ebben a két hónapban majdnem minden nap felmentem az oldalra és kreatív írással, blogolással, Instagrammal és fotózással kapcsolatos oktatóvideókat néztem. Szerencsém volt, mert mikor törölni szerettem volna egy nappal a határidő előtt a regisztrációmat, újabb egy hónap ingyenességet ajánlottak. Mikor pedig lekerült a sín a lábamról és mozgékonyabb lettem, elkezdtem kipróbálni azt, amiről addig csak jegyzeteltem.

A Skillshare-en a számomra legfontosabb videó arról szólt, hogyan találjuk meg a saját stílusunkat. Az előadó azt javasolta, használjuk nyugodt szívvel az Instagramon a mentés funkciót, majd kezdjük analizálni a kedvenc képeinket. Hangsúlyozom, ez egyáltalán nem konkrét képek lemásolásáról szól. Ez leginkább egy kis önvizsgálat arról, milyen képek megalkotása a cél, és hogyan közeledjünk azokhoz a technikákhoz, amivel elérjük  azt. Én megtanultam belőle, hogy szeretem a kontrasztos, mégis mély színekkel telített képeket. Nem kedvelem a mesterséges fényt vagy a vakut. Viszont számomra öröm játszani a formákkal, különböző témákkal, színekkel. Szeretem az “esős napon bekuczkózós” hangulatot, amit egyébként ugyanúgy napközben, fényes napsütésben lehet legszebben megcsinálni. Másoknál csodálom, ha azonnal felismerhetőek a stílusukról, színvilágukról, de nekem ez valamiért nem megy. Élvezem a változatosságot: ugyanúgy szeretek felülről, mint dőlt szögből vagy szemből fényképezni. Bár a könyvek inkább csendéletet kívánnak, én szívesen viszek bele valamiféle dinamizmust, mozgást, ezzel szívesen kísérletezem, közben jól szórakozom. Ami a szerkesztést illeti, nem használok Photoshopot vagy Lightroomot, csak a MacBookom képszerkesztőjét, ami alapból benne van, nem fizettem elő semmilyen plusz funkcióra. Leginkább a fényerővel, színekkel, vágással, olykor egy kis retusálással szerkesztem a képeimet.

Hozzászólásban kaptam a kérdést, honnan van mindenféle kellékem. Most úgy érzem, elsőre nem adtam teljesen átgondolt választ, de elgondolkoztam rajta. Persze, vannak beruházásaim fotózással kapcsolatban, mint a különböző hátterek, az állványom, a varázsvilággal kapcsolatos gyűjteményem, illetve meglepetésdobozok különféle elemei. Ehhez hozzátesz az a tény is, hogy nem szeretek kidobni semmit, ahogyan például apukám sem. Vele elég sokat csereberélünk mindenfélét, és ő meglátja abban is a kincset, amit mások kidobnának, és biztos, ami biztos megkérdezi, engem érdekel-e az adott dolog (például egy régi parfümös üveg). Illetve többször fotózom külső helyszínen, vendégségben, akár étteremben is, hogy változatos hátterek, elemek legyenek a különböző képeimen. De szerintem a kellék, amire leginkább szükség van, az az erre átállt gondolkodásmód. A nézőpont, miszerint az egész világ sörnyitó fotóskellék. Étel, ital, más könyvek, háztartási eszközök, ruhák, poharak, gyertyák, kerti felszerelés, növények, a leghétköznapibb dolgok… Nem kell semmi bonyolultra gondolni, általában a legegyszerűbb megoldás ott van a lakásban. 

Ezt érdemes kombinálni azzal a hajlandósággal, hogy a fotó tárgyát tényleges tárgyként kezeljük, vagyis ne féltsük bepiszkolni. Én már nyomtam könyvet virágföld és homok keverékébe, hogy egy robbanás állapotát idézzem elő, egy másikat egy halom olvadó jégre tettem fél órára, a harmadikra egymás után többször cseresznyelevet fröcsköltem, a negyedik tojásfehérjét kapott, az ötödik tejeskávét. Félreértés elkerülése végett, nem az volt a célom, hogy tönkretegyem a könyveimet, mindegyiket le tudtam törölni és nem tettem bennük visszafordíthatatlan kárt. De el tudom képzelni, hogy valakinek már ez is sok. 

Ha van egy jó ötletünk, ami a könyv témájához, borítójához illik, szintén egy másfajta gondolkodást igényel, hogy ne úgy közelítsük meg a képet, hogy megtegyük vele konkrétan, ami esetleg károsítaná, hanem hogy mit tudunk tenni, hogy úgy nézzen ki, mintha… Mivel tudunk csalni picit, milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre, ami segíthet? Például a Mi vagyunk a medvékhez a könyvet nem dobtam bele egy jeges tóba, hanem egyszerűen betekertem enyhén gyűrött fóliába, majd rátettem egy sötétkék háttérre, a kép négy sarkában a könyv magasságáig falapokat helyeztem el, arra rátettem egy plexilapot, amin egy tejüvegszerű fólia volt. Ezen a fólián vágtam egy kör alakú lyukat a könyv fölött, és az összes jeget, amit előző este betettem a fagyasztóba, szétvagdaltam és elhelyeztem a lapon, majd melléjük tettem a kitömött cipőt és lefröcsköltem mindent vízzel. Ezt lefényképeztem három különböző szögből vagy hatvanszor és a legjobb kép nyert.

Amiről ennek kapcsán mindenképpen szeretnék beszélni, az ami egy-egy fotó mögött van és amit sokan mégsem látnak. Ez pedig a rengeteg idő, munka és energia, amit akár egy képbe bele lehet sűríteni. Az évek során rengeteg hiba után jutottam el az olyan képekig, amikkel kvázi elégedett vagyok. A mai napig van olyan, hogy csinálok többszáz képet, amiből lehet, hogy egy sem sikerül. Vagy a fotóban szereplő jelenséget kell kikísérleteznem, vagy a kompozícióval van valami probléma, mert a fejemben még jó ötletnek tűnt, vagy az egyik szögből jó a kép, a másikból már nem, vagy rossz helyre fókuszálok, nincs elég fény, vagy a beállításaim észrevétlenül elnyomom… stb. Ilyenkor amit teszek, hogy másnap tanulva az előzőekből újra belevágok addig, amíg nem lesz olyan a kép, amit már magabiztosabban adok ki a kezeim közül. Amik sikerültek, azok között van olyan képem, amit egy órámba került előkészíteni úgy, hogy már előző este kellett hozzá egy-két dolog. Majd újabb egy óra, hogy mindenféle szögből, különböző variációkban kísérletezzem. Azután el kell pakolni és kezdem a válogatást, szerkesztést. Ez olyasmi, mint a főzés: az ember megveszi a hozzávalókat, előkészíti őket, azután jön maga a főzés és tíz élvezetes perc keretén belül elfogyasztja a család, majd kezdődhet a mosogatás.

Összességében azt mondanám, izgalmas ez az utazás és szerintem élethosszig tartó fejlődés, tanulás, gyakorlás, ami vár rám. Mint mindent, ezt is érdemes szívvel-lélekkel, kitartással csinálni, várni a megfelelő tanítóra, eszközökre, témára. Senki nem fogja ezt két perc alatt elsajátítani, ahogy én is hét év után (vagy igazából harminchét év után) még mindig inkább az elején vagyok… Viszont nagyon jól jöhet az olyan időkben, mint a mostani, hogy van egy elfoglaltság, ami megnyugtat és leköt. Nektek is kitartást és sok megörökítendő szépséget kívánok! 

Legvégül pedig ajánlanék Nektek pár instagrammert, akiket szerintem érdemes követni:

kenyan library

bookhangoverhu

foldedpagesdistillery

View this post on Instagram

Are you like Meg, Jo, Beth, or Amy? Are any of us even good enough to say we are Marmee? 😂🤔 What I love about the March sisters is that I can find a part of myself in each of them. (Despite holding a forever grudge against Amy, I think I relate most to her and Jo.) . 👩‍👩‍👧‍👧 This year has been the year of “Little Women” for me and my obsession has yet to let up. I finally read the book in January and then rushed out to see Greta Gerwig’s adaptation at the theater with my 7 year old. The 2019 adaptation does such a good job of covering Little Women in both its parts (Little Women and Good Wives) and I cried through so much of it. 😂😭 I realized that this is the film that my daughter is going to grow up with, the way I grew up with the 90s version, and it made me happy for her that this film was so well done. . 👩‍👩‍👧‍👧 This week I received THE BEST mail ever from @sonypictures. I received this secret compartment Little Women book box with the recently released DVD inside to celebrate the DVD and digital download of this film. We’ve already watched it several times as a family. (We’re basically only watching this and Frozen II in a loop right now) My daughter even turned to me during the film and said, “this year for Halloween I want to be a Little Women. I want to be Hermione”. Haha. (When fandoms collide!) . 👩‍👩‍👧‍👧 This Marmee quote felt appropriate for a Sunday: “My child, the troubles and temptations of your life are beginning and may be many, but you can overcome and outlive them all if you learn to feel the strength and tenderness of your Heavenly Father as you do that of your earthly one. The more you love and trust Him, the nearer you will feel to Him, and the less you will depend on human power and wisdom. His love and care never tire or change, can never be taken from you, but may become the source of lifelong peace, happiness, and strength. Believe this heartily, and go to God with all your little cares, and hopes, and sins, and sorrows, as freely and confidingly as you come to your mother.” . 👩‍👩‍👧‍👧 Are you doing anything to celebrate Easter today? . 👩‍👩‍👧‍👧 #littlewomen #louisamayalcott

A post shared by Folded Pages Distillery (@foldedpagesdistillery) on

tizkicsikonyv

accio_library

tbreni

as_thornton

jesuiseszti

kopernikk

szabo_ervin_edward

View this post on Instagram

🐻 Editat cu monitor LG 34WKU95U, @lg_romania

A post shared by Szabó Ervin (@szabo_ervin_edward) on

maw_reads

alina.nos

szofisztikaltmacska

alexandriaslens

fannislibrary

ofpagesandpinecones

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s