Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám

2021.03.19. Kate Elizabeth Russell - Szép ​sötét Vanessám 01

Ez a könyv egy tizenöt éves lány és a negyvenkét éves tanára közötti viszonyról és annak utóhatásairól szól. Láthatjuk, ahogyan a férfi magához édesgeti, manipulálja, erőszakot tesz rajta… Majd azt, hogyan ébred rá fokozatosan, már felnőtt nőként, hogy ez nem egy romantikus, hanem bántalmazó kapcsolat volt. A történet sötét, tragikus, visszataszító és felkavaró, mert összetett és valós képet ad a megrontásról és a traumáról, amit okoz. Több réteget is lefejt ezekről a szerző, olyan aspektusaira is kitér, amikre elsőre nem feltétlenül gondolnánk. Referál olyan popkulturális elemekre, amik kiskorúakat szexualizálnak, illetve arra, mennyire mélyen beleivódott ez a jelenség a társadalmunkba. Bemutatja, hogy a #metoo mozgalom hogyan hozza egymáshoz közel az áldozatokat és hogyan torzul a média hatásvadász előadásmódjától és a közösségi média viharaitól, és mennyire erősen jelen van az áldozathibáztatás a mindennapjainkban. A leglényegesebb pedig az, ahogyan rávilágít, a kamaszok lelke milyen érzékeny és törékeny lehet. Az szerző ügyesen mutatja meg, milyen ellentmondás feszül aközött, hogy egy tinédzser egyszerre lehet szexuálisan érett, de érzelmileg sebezhető, magabiztos, mégis naiv, intelligens, de védtelen, vagy mindez egyszerre. Az írásmód intim, klausztrofób, mégis nyers. Bevonja az olvasót, aki tehetetlenül nézi végig, hogyan törik össze Vanessa, miközben nem tudja megmenteni. Mert végig ott lebeg a kérdés: lehetséges egyáltalán összeforrasztani, ami szilánkokra tört?

Megérteni Vanessa szükségleteit és motivációit a döntései mögött, egyenlő azzal, hogy megértjük, hogy miért és hogyan került ebbe a helyzetbe. A könyv kezdetén tele van lehetőségekkel, de még formálódik. A kapcsolata a szüleivel lehetne erősebb is, barátsága fájdalmas véget ért, és elszigetelt életet él egy bentlakásos iskolában. Magyarul ő a könnyű préda, mert magányos, bizonytalan, bizonyítani akar. Egy fiatal lány, aki mögött nincs erős védelem. Tapasztalatlanságából adódóan nem tudja, mi az, ami a része egy kölcsönösségen alapuló kapcsolatnak, és mi nem. Így a férfi fogja a lány vágyát a szeretetre, elfogadásra, egy jó szóra, és azoknál fogva ejti csapdába. Váltogatja a dícséretet, az elutasító csendet, a bókokat és a leszólást. Teszteli, összezavarja, meghazudtolja: mesterien manipulálja. Szétszedi a világnézetét, önbecsülését, a kapcsolatokról alkotott képét és a maga hasznára rakja újra össze. A végén a lány már nem lehet biztos abban, mi az, ami az ő akarata vagy ötlete és mi az, ami a férfié. Az a tény, hogy a férfi irodalmat tanít, a lány pedig a költészet iránt érdeklődik, még meg is könnyíti, hogy egy olyan ember képében tetszelegjen, aki a mentora, és aki a külsőségeken túl érdeklődik iránta. Kiismeri, majd a számára kedvező irányba tereli a lány gondolatait, amíg már a közös megegyezés álcája alatt használhatja őt. Közben folyamatosan olyan irodalmi példákkal látja el, ami az ilyen jellegű viszonyt a szerelemmel teszi egyenlővé. A kapcsolat Strane-ről szól: neki kell megfelelni, a vágyait kitalálni, hiba nélkül teljesíteni és ez formálja a lány személyiségét elemi szinten. Vanessa kételkedik magában, elveszti önmagát, míg végül már nem tudja elválasztani a saját énképét a férfiétól. Ezt végigkövetni frusztráló, ijesztő és nem egyszer undorító.

“Egy korosabb férfi kihasznált egy fiatal lányt, hogy jobban érezze magát a bőrében – milyen könnyű felismerni a sémát, ha a romantika nem kerekíti le az éleket.”

Számomra itt nincsen szürkezóna: tizenöt éves lány kontra negyvenkét éves férfi, akinek ráadásul tanítani, nevelni és védeni kellene őt? De úgy sejtem, mégis elérkezünk ahhoz a részhez, amit szerintem sokan félreérthetnek, vagy azért, mert nem ismerik a trauma feldolgozásának pszichológiáját, vagy mert olyan szerencsések, hogy teljesen a tapasztalataikon kívül esik ez a jelenség. Rám ezek közül egyik sem igaz, így tudom, a könyv nagyon is valós jelenségeket és következményeket mutat be. Kis betekintésként annyit mondanék, a trauma tagadásának és az áldozathibáztatásnak is ugyanaz az alapja: az emberi agy csodákra és változatos reakciókra képes, hogy megvédje önmagát. Aki trauma elszenvedője, nagyon sokféleképpen védheti magát: emlékezetkiesés, “testen kívüli” élmény, elhatárolódás, veszélykeresés-, vagy elkerülés, önpusztító viselkedésformák vagy tagadás. Utóbbi azért is nagyon lényeges, mert magába foglalhatja az elkövető védelmét: hiszen ha az ember tagadja, hogy vele bármi elképzelhetetlen szörnyűség történt volna, akkor nincs mivel vádolnia a másik felet sem. Ha Vanessa nem romantizálná a viszonyt, akkor szembe kellene néznie a valósággal, és a hite önmagában és a világban megrendülne, így mélyen elnyom magában mindent, és tagadásban él. Így nem engedi magának sem látni, mennyire kegyetlen és sötét dolgok történtek vele. Szüksége van erre a mesére, mert a valóságot egyszerűen nem bírná el. Strane pedig összekötötte magát vele és ráhárítja a felelősséget: képtelen védeni magát anélkül, hogy védené őt is. Az áldozathibáztatókon pedig a könyvben is érezni, hogy erősen hinni akarnak abban, hogy egy igazságos, fair világban élnek, vagy őszintén azt gondolják, ők észrevennék mindezt. Így nagyon gyorsan magukévá teszik a “fiatal szerelmes lányka” és az “ártatlanul megvádolt, nagyszerű férfi” narratívát. Ezzel homokba is dugják a fejüket, miközben újabb terhet raknak a lány vállára.

2021.03.19. Kate Elizabeth Russell - Szép ​sötét Vanessám 02

De az igazság néha egyértelműen utat tör Vanessa számára. Mikor a férfi meglöki a kutyáját. Mikor nem fejezi be az aktust, akkor sem, amikor sír. Mikor megfenyegeti, hogy ha beszél, elveszik a szüleitől és otthonba kerül. Mikor elárulja és odadobja őt maga helyett koncnak. Látjuk, hogy a lány azzal küszködik, mit mondjon vagy tegyen azért, hogy a férfi elégedett legyen vele és ez igenis hatással van arra, mit mond és mit cselekszik, akár a saját akarata ellenére. Ott van a szeme előtt a bizonyíték arra, hogy kis mértékben kapta csak meg, amit akart, miközben elvehettek tőle szinte mindent. A legsötétebb módon formálták őt egy babává, aki csak játékszer egy felnőtt kezében, ami utána eldobható. Nem véletlenül küzd annyiszor a könnyeivel, a hangulataival és később a tudatmódosítókkal. De még erről is meg lett győzve előre: ők tragikus, sötét lelkek, akiket a kegyetlen világ nem ért meg. Ő a csábító, aki tönkretette a férfi életét, mert ekkora hatalma van. Vanessa folyamatosan formálja, finomítja, újraírja a tényeket, első pillanattól kezdve. Íróként különösen jó ebben: mintha csak egy fikciót szerkesztene át újra és újra, míg a végén már fel sem ismerhető a történet. Egy ponton összekeveri a saját tapasztalatait a Lolitával. Hazudik magának és azzá degradálja a tapasztalatait, amit még tud kezelni. Közben folyamatosan érezni a saját maga köré szőtt háló szorítását. Vanessa fuldoklik és nem tudhatjuk, felszínre képes-e jutni, vagy elnyeli a fojtogató mélység. Ilyen szempontból a könyv magán viseli a thriller stílusjegyeit, csak épp itt nincsen rejtély.

„– Azt érzem… – Kezem élét erősen a combomhoz nyomom. – Nem veszíthetem el azt a dolgot, amelybe mindeddig kapaszkodtam. Tudja? – Összegyűri az arcomat a vallomás kínja. – Muszáj hinnem benne, hogy szerelem volt. Tudja? Egyszerűen muszáj.
– Tudom – feleli.
– Mert ha nem szerelem volt, akkor micsoda?
Belenézek Ruby tiszta szemébe, nézem együttérzést sugárzó arcát.
– Nekem ez az életem. Az egész életem.
Ott áll fölöttem, miközben kimondom, hogy szomorú vagyok, nagyon szomorú, egyszerű, de az egyedüli értelmes szavak, közben a mellemre szorítom a kezemet, akár egy gyerek, aki megmutatja, hol fáj.”

A könyv magába foglalja a #metoo mozgalom pozitív és negatív hatásait, ellentmondásait is. Hogyan találnak az áldozatok egy olyan közegre, ahol meghallják egymás történeteit, és idővel ez a biztonságos környezet hogyan torzul el akár a médiaszenzációk, áldozathibáztatás, igazságszolgáltatás, vagy politika hatására. A közösségi média szerepe is vitathatatlan, ahogyan azt sajnos maga Kate Elizabeth Russell is megtapasztalhatta, mikor Wendy Ortiz, egy mexikói-amerikai írónő, akinek a memoárja a saját, ehhez a könyvhöz hasonló tapasztalatairól szólt, a Twitteren felhívta a figyelmet a két könyv hasonlóságára és arra, hogy kisebbségi szerzőként mennyire más lehetőséget kapott a publikálásra. Az ezt követő vihar arra késztette Kate Elizabeth Russellt, hogy egy közleményben elmondja, a Szép sötét Vanessám saját tapasztalatain alapszik. A könyv bevezetőjében, hogy megvédje magát, következetesen tagadta ezt. Ez felveti azt a kérdést a mozgalommal kapcsolatban, hogy az áldozatok a maguk módján, önként csatlakozhatnak-e vagy sem. Ettől függetlenül érzékelhető a könyvben a kritika a #metoo felé, az érdemeinek elismerése mellett. A média hatásvadász és érzéketlen megnyilvánulásai, a valódi áldozatokat körülvevő fájdalmas és valós reakciók, az ártatlanság vélelmének elvetése, áldozathibáztatás, egymás megsegítése, a remény a határok meghúzására: ez mind része Vanessa történetének is.

Tudom, ez a könyv megosztó lesz. Nem is való mindenkinek. Ki tudja, hogyan fognak rá reagálni. Néhány meglepő hozzászólással már találkoztam én is. De úgy gondolom, nagyon fontos tanulmány az efebofíliáról, még ha fikció is. Nehéz olvasmány, én is inkább rászántam egy teljes napot, mert féltem, hogy ha leteszem, többet nem fogom tudni újra felvenni. Mert belemászni egy ragadozó fejébe, a gondolkodásmódjába, majd végignézni az eredményt nem egyszerű. Nem is szabad, hogy az legyen. De ez a könyv nem azért született meg, hogy örömet vagy megkönnyebbülést nyújtson, hanem azért, hogy hatással legyen az olvasóra és ne bírja elfelejteni hosszú-hosszú ideig. Mert fájnia kell, ha az ember végignézi egy kislány megrontását. Ezek a sebek sosem gyógyulnak be, állandóan újra kinyílnak, véreznek és legyengítik ezt a lányt, aki egyszerűen nem tud továbblépni és úgy élni, mintha sosem történt volna meg vele mindez. Nem tud felérni a lehetőségeihez, nem tud egy normális párkapcsolatot kialakítani és nem tudja beismerni, ami másnak annyira nyilvánvaló. Ahogyan ő sem, az olvasó sem tud elmenekülni, ha egyszer belépett Vanessa sötét, kifordított, félelmetes világába. De emlékezni kell arra a tényre, hogy a világ tele van Vanessákkal, akik nem tudnak elmenekülni ez elől a sötétség elől, csak mert az túlzottan felkavarná őket!

2021.03.19. Kate Elizabeth Russell - Szép ​sötét Vanessám 03

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, itt és itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s